Méréstechnikai és monitorozó megoldásaink

Blog

30 Éves Jubileum

2020.06.10 00:00
Elsinco
Elsinco
30 Éves Jubileum

Tóth András társtulajdonos ünnepi köszöntője a cég alapítás 30. évforduljának alkalmából.

30

Nehéz röviden összefoglalni harminc évet.

Több mint 3500 szerződés, több mint 2000 szerződött partner, több mint 5000 ügyfél, követhetetlenül sok, közel 60 millió euró értékben eladott műszer, megszámlálhatatlan rendezvény és árubemutató, több mint ezer kalibrálási ügy, hat jó autó és több mint egymillió levezetett kilométer.

Ugyanakkor több mint 7000 munkanap, ugyanennyi kialvatlan ébredés. Legalább ötször-hatszor ennyi kávé, sokszor még este 8 után is, hogy az aznap még kötelező levelek megíródjanak. És vajon hány lekésett esti mese? Hány lemondott családi vacsora, és mennyi-mennyi elutasítás, hogy „apu ma nagyon fáradt, most nem tud veled játszani”. Amikor már nem szeretetet és figyelmet vártál vagy adtál este a családodnak, csak azt, hogy kicsit hagyjanak békén.

Hány értelmetlen üzleti megbeszélés, ahol mindenki tudta, hogy nem nyerhetsz, de fontos volt adni a látszatra. Éppen harminc december, számtalan veszekedéssel a gyártóval, a szállítmányozóval és általában mindenkivel, mert az ügyfélnek kellett a tárgyévi szállítás, ami persze az utolsó pillanatig reménytelennek tűnt – de aztán mégis. Közel száz külföldi üzleti út, amiért sokan irigyeltek, mert nem tudták, hogy az egész hetet egy puccos, légkondicionált alagsori konferenciateremben töltötted, többnyire értelmetlen előadásokat hallgatva.

Ugyanakkor megszámlálhatatlanul sok korrekt üzleti partner, szinte barát, meg persze pár fölényes és néhány trükkös is. A sok stressz mellett rengeteg nevetés, a jólét, az anyagi biztonság, az itthon szokatlanul jó munkakörülmények.  A sokat dorgált és csak néha dicsért kollégák, akikre azért többnyire számíthattál. Akik sokféleképpen voltak egyformák, és akik közül csak a megszállottak bírták ki veled sokáig, azok, akik tudták, hogy a pénz nem célja, hanem eredménye a jó munkának. És akiktől sokat tanulhattál üzletről, pénzről, emberségről, sikerről, kudarcról, sebezhetőségről, elesettségről és talpra állásról.

És persze a siker, ami mindig vitt előre, hogy az lehessek, aki sohasem voltam, és akinek így szép lassan a szolgája lettem.

Most jár nektek, akik ezt olvassátok sok „köszönöm”, néhány „igazán sajnálom” és néhány „nagyon szívesen”.

 

Minden jót nektek,

Andras